A Reuters szemtanúk jelentésére hivatkozva azt írja, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) amerikai személyzete megkezdte a szakadárok kezén lévő város, Donyeck elhagyását.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök távozásra szólította fel az Ukrajnában élő izraelieket, és elrendelte, hogy szerdáig evakuáljanak minél több jelentkezőt – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton védelmébe vette az Egyesült Államok kijevi nagykövetségének nem létfontosságú alkalmazottai hazahívásáról szóló döntést, amelyet közelgő és súlyos orosz fenyegetéssel indokolt.
Több ezren vonultak az utcákra szombaton az ukrán fővárosban, Kijevben az orosz inváziótól való félelem közepette – írja a Reuters.
Felhívás jelent meg szombaton a Konzuli Szolgálat honlapján, amelyben a Külügyminisztérium az Ukrajnába készülőket figyelmezteti – szúrta ki az Index.
Oroszország nem tudja elfogadni az Európai Unió és a NATO kollektív válaszát Szergej Lavrovnak arra a levelére, amelyben az orosz diplomácia vezetője arra kérte 37 európai és észak-amerikai állam külügyminiszterét, hogy fejtse ki felfogását a biztonság oszthatatlanságának elvéről.
Japán Ukrajna azonnali elhagyására szólította fel pénteken állampolgárait az Ukrajnával kapcsolatos biztonsági válság és a helyzet hirtelen elmérgesedésének veszélyére hivatkozva.
Az amerikai Maxar technológiai vállalat legújabb műholdfelvételei szerint további orosz csapatok érkeztek a Krím félszigetre, Nyugat-Oroszországba és Fehéroroszországba – írja a CNN.
Nagyon gyorsan „megbolondulhatnak a dolgok” Ukrajna körül – véli Joe Biden amerikai elnök, aki egyszerre arra kért minden amerikai állampolgárt, hogy azonnal hagyják el az országot – írja az NBC News.
A néma és a süket párbeszédéhez hasonlította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a brit hivatali partnerével, Liz Truss-szal csütörtökön Moszkvában folytatott tárgyalását.
Leszállt csütörtökön a varsói repülőtéren az ukrán válság miatt Lengyelországba vezényelt, 350 brit katonát szállító repülőgép. Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter ez alkalomból a NATO-tagállamok szolidaritása jelének nevezte a lengyelországi brit kontingens bővítését.
Litvánia a napokban Stinger légvédelmi rakétarendszereket szállít Ukrajnának a katonai segítségnyújtás részeként – jelentette be csütörtökön Kijevben Ingrida Simonyte litván miniszterelnök, miután tárgyalt ukrán hivatali partnerével, Denisz Smihallal.
Február 10. és 20. között Ukrajna több részén tartanak hadgyakorlatokat párhuzamosan a Fehéroroszágban zajló fehérorosz–orosz gyakorlatokkal – közölte egy tévéműsorban Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter.
Megérkeztek Romániába a NATO-csapaterősítést szolgáló első, hadifelszerelést szállító amerikai katonai konvojok is – közölte csütörtökön a román védelmi minisztérium (MAPN).
Közös hadgyakorlatot kezdtek az orosz és a fehérorosz fegyveres erők Szövetségesi Eltökéltség–2022 kódnéven Fehéroroszországban – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai konfliktus miatt kialakult súlyos feszültségek kiéleződése közepette.
Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy február 10. és 20. között Oroszország és Fehéroroszország nagyszabású közös hadgyakorlatot rendez, melynek keretében mintegy 30 ezer orosz katona érkezett az országba. A hadgyakorlatok Fehéroroszország Lettországgal, Litvániával, Lengyelországgal és Ukrajnával közös határaira koncentrálódnak. Ukrán és nyugati félelmek szerint amennyiben Moszkva valóban Ukrajna megtámadását tervezi, Kijevet északról, Fehéroroszország felől lenne a legkönnyebb elfoglalni. De az ottani orosz csapattelepítések a balti államokban is aggodalmat keltettek, és egzisztenciális fenyegetésként értékelik a fegyveres erők megjelenését a szomszédban. A NATO eközben megkezdte a szövetség keleti szárnyának megerősítését, melynek keretében a balti országokba is újabb csapatok készülnek a már meglévők megerősítésére.
Úgy tűnik nem csak az ukrán légvédelem gyengélkedik mostanában.
Becsei András a Portfolio Checklist szombati különkiadásának vendége volt.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.